2.
Meg kell állnom tankolni az autópályán. Fizetés után fürgén visszaülök a kocsiba. Erről a mozdulatról is te jutsz eszembe. Hogy milyen egyszerűnek tűnik, pedig milyen keservesen nehéz is tud lenni, már ha egyáltalán sikerül. A kórházi kontrollvizsgálat jut eszembe.
Akkor már hónapok óta nem hallottuk a hangod. Már hónapok óta csak úgy tudtál lejönni a hálóból a lépcsőn, ha egyesével lehúztuk először a jobb, majd a bal lábad. Felfelé ugyanígy, toltuk először a jobb, majd a bal lábad. Néha úgy tettél, mintha sírnál, csak már az se ment. De a szemed! Az félelmetesen élt, tán még soha nem láttam annyira élőnek, mint azokban az időkben. Elszégyelltem magam, amikor rám néztél. Miért voltam én olyan keveset veled? Miért hagytalak olyan gyakran egyedül? Miért nem akartunk az étkezőasztalnál látni? Miért nem segítettem apának tisztába tenni, mosdatni, öltöztetni? Mert nem tudtam, nem ment.
De a kórházi kontrollra elkísértelek, Incike, az otthoni ápolód is jött. Hárman tuszkoltunk be a kocsiba. Szakadt rólunk a víz. Odaértünk, próbáltunk kiszedni a mentők bejárójánál. Mint Micimackó, amikor beszorult az odúba. Az étvágyad még megvolt, enni még tudtál, és mindent meg is ettél. Húztunk, hó-rukk. Nem volt jó úgy, visszacsücsültél az ülésre, más technikával kellett. Apa kintről húzott, én bentről toltalak, Incike a lábaidat rakosgatta. Háromra, hó-rukk. És kint voltál végre. Nehezen ment a járás, de csak elértünk valahogy a neurológiára, megkerestük az ambuláns rendelést. Mindenhol ültek, voltak vagy százan. Akkor egy nővér megszánta sziszifuszi küzdelmünket, kaptunk egy tolószéket. És egy csomó undorodó, lesajnáló tekintetet. Anyukám, ezeket te is mind láttad, bele se merek gondolni, mit érezhettél. Átvergődtünk a tömegen, kerestünk egy zugot, ahol meg tudtunk állni hárman. Te közöttünk a tolószékben. És akkor megszólaltál a halvány rekedtes hangodon, amit akkor már hónapok óta nem használtál. Határozottan kijelentetted:
- Mennyi itt a stupid.
Apám halvány mosollyal kezdte a fokozatosan görcsössé váló nevetést. Egyre hangosabban röhögtünk, nyerítettünk, hogy a könnyünk is kicsordult. Te is mosolyogtál és a vállaid ütemesen rázkódtak, elégedettnek tűntél.
